Érdekeségek és információk az állatok tartásáról - kedvence.hu blog

Madárfészek otthon és a természetben

madár
Szűrés törlése
kedvence.hu
2022.03.17 14:09
Madárfészek otthon és a természetben

Te tudod, hogy miért építenek fészket a madarak? Persze mindenki számára logikus, hogy a költés folyamán nagy szükség lesz madárfészekre és a biztonságra, amit az nyújt a kicsinyek számára. Mégis, aki látott már madárfészket, tudja azt, hogy minden madár különféle módszerrel, alapanyaggal és formával készíti el ezt a fontos helyet.


Madárfészek a természetben

A legtöbb madár az épülő fészket ajándéknak szánja a párjának, hogy bebizonyítsa, hogy mellette igenis biztonságban és kényelemben lehet része. Bár ez így túl tudatosan hangzik, mégis a hódítás egyik elengedhetetlen eszköze a megfelelő otthon biztosítása. A madarak a természetben többféle alapanyagot is felhasználnak a fészekhez, így nemcsak formája, de összetétele is igencsak változatos a különböző fajok esetében.

Korunk egyik nagy problémája, hogy az emberek előszeretettel verik le a fecskefészket például, mivel szemmel láthatóan koszt hagynak maguk után. Természetesen ez nem megoldás, és a madarakon kívül csak saját magunknak ártunk vele, hiszen egy természetes szúnyogirtó élőlények nehezítjük meg az életét. Mivel erre egyre többen jönnek rá, így megpróbálják mesterségesen előállított fészekkel pótolni a levert darabokat. Ehhez nyújtanak segítséget a kínálatunkban is kapható darabok, melyek remekül funkcionálnak szabadtéri madárfészekként is.

Madárfészek a kalitkában

Persze nemcsak a természetben élő madaraknak van szükségük segítségre, ha madárfészekről van szó, hanem a díszmadarak esetében is elkél a gondoskodás. A díszmadarak is építenének fészket, ha lenne miből, sőt sok esetben hozzá is fognak, ha akad a környezetükben széna vagy hasonló alapanyag. Mivel ez a hímeknél egy természetes reakció, ezért nem meglepő, hogy nem tudják elhagyni abban az esetben sem, ha rabságban élnek. Ebben sokat segíthet a gazdi egy jól megválasztott fészekkel.

Válogass a madár oduk közül áruházunkban!

 

Kínálatunkban többféle variáció elérhető, amelyek közül mindegyik típus más-más díszmadárnál kedvelt. Sőt, szükség esetén műanyag madártojásokat is tehetünk a fészekbe, ezzel serkentve a gondoskodást és azt, hogy a nőstény minél több időt töltsön a fészekben, de ne tojjon tojást. Ez nincs hatással a természetes reakcióra, így tökéletes megoldást nyújt. Mivel a többség meglehetősen élethű, így elhiteti a madarakkal, hogy a sajátjuk.

Mivel minden madár mást preferál, így a hagyományos faodútól kezdve a különböző módon megszerkesztett fészkekig sok mindent adhatunk kedvenceinknek. Az egzotikus madarak jobban szeretik a faodúkat, amik kifejezett előnye, hogy felnyitható tetejüknek hála, megkönnyítik mind a madarak, mint a gazdik életét. Persze magához a fészekalaphoz sem árt, ha biztosítunk különböző bélelőanyagokat is, melyek minden esetben a madarak számára megfelelőek és az ő igényeik szerint készülnek. Ezek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a madárfészek kellemes hangulatú legyen és természetesen a madarak magukénak érezzék. A különböző fészekrakó anyagok jelentős része ártalmatlan az állatok egészségére nézve, hiszen könnyen emészthetők, így garantáltan nem kerül semmi káros a szervezetükbe.

Ha még nem sikerült kiválasztani a kedvencednek megfelelő madárfészket, akkor ne habozz, keress minket elérhetőségeinken és hagyd, hogy segítsünk abban, hogy megtaláld a legmegfelelőbb fészket és a hozzá tartozó bélelőanyagot egyaránt.

Ezeket olvastad már?

A madáritató és -fürdető közti különbségek, avagy kültéri vagy beltéri variációk
24
Aug

A madarak nagy vízigénye vitathatatlan, de persze korántsem mindegy az, hogy hogyan is jutnak hozzá. Mindez persze függ attól is, hogy beltéri, illetve kültéri madarakról beszélünk-e. Lássuk is, hogy milyen madáritató való kalitkában élő egyedeknek és milyen a szabadban tartott madaraknak.

Minden szárnyasnak fontos: a madáreleség
06
Febr

Itt a hideg időszak, amikor a madarak nem találnak a természetben eleséget, így pedig a mi segítségünkre van szükségük. Készíthetünk otthon madáreleséget, de akár egy megbízható webáruházban is beszerezhetjük azt. Lássuk, hogy mit tudunk a madarak téli etetéséről és a madáreleségről.

Madáretetők, madáritatók – ezeket mindenképp tartalmazza a kalitka
21
Máj

Te is gondolkodtál azon, hogy madártartásra add a fejed?  Maradj velünk és segítünk eligazodni a madártartás rejtelmeiben, a kalitkák, a madáretetők és a madáritatók világában!

Mi alapján válasszunk madárkalitkát?
08
Márc

Honnan tudhatod, hogy milyen kalitkára lesz szükséged, ha megérkezik a várva-várt szárnyas kedvenced? Kalitka lesz vagy röpde?

-16%
Szállítás: 1 munkanap! Raktáron: 4 db
Kedvencekhez
1 599 Ft
1 899 Ft Az áthúzott ár az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.
Egységár: 1 599 Ft/db
-20%
Szállítás: 1 munkanap! Raktáron: 1 db
Kedvencekhez
1 599 Ft
1 999 Ft Az áthúzott ár az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.
Egységár: 1 599 Ft/db
-17%
Szállítás: 1 munkanap! Raktáron: 3 db
Kedvencekhez
Tatti madár odú hullámos papagájnak 16x19xh17cm
4 999 Ft
5 999 Ft Az áthúzott ár az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.
Egységár: 4 999 Ft/db